Hogy Emma mikor utálta meg igazán William Ethant? Amikor az a háta mögött ócsárolta? Vagy amikor szemtől szemben? De haladjunk csak sorjában!

Emma három napja járt az új iskolába. Éppen fizika következett, és már csak az utolsó előtti sorban volt hely, az említett férfiú mögött. Valószínűleg az észre sem vette, hogy az”új lány” éppen mögé ült le, mert óra közepén társalgásba bonyolódott Bradleyvel, aki mint mindig, ekkor is mellette ült. Tulajdonképp ő hozta fel a témát is, vagyis hogy mit gondolnak Emmáról.

- Fura a csaj, nem? – kérdezte bizonytalanul.

- Kit érdekel? – kérdezett vissza meghökkenve William. És talán egy kicsit bosszús is volt, mert ilyen ostoba kérdésekkel háborgatják.

- Véleményed csak van! – erősködött Bradley.

- Ugye nem arra akarsz kilyukadni, amire gondolom? – válaszolta unottan a srác.

- Ő tökéletesen alkalmas. Ez a Spencer még új. Nem ismer. Itt az alkalom!

- Ugye te sem gondoltam komolyan, hogy egy ilyen ostoba kétballábas libával fogok kezdeni? – kezdett most már tényleg kijönni béketűréséből William.

- Jó, az igaz, hogy kissé gázos volt az esés az ebédlőben, de…

Igen, azt az ebédlői esetet Emma is szívesen elfelejtette volna. Csúnya taknyolás volt. De most nem is ez zavarta a legjobban, hanem, hogy ilyen hangnemben mer beszélni róla az a felfuvalkodott disznó. Még ő meri ostobának nevezni? Aki minden órán gyakorlatilag alszik? Emma már épp azt tervezte, hogy kis csevejüket valami erőszakos tettel szakítja félbe, amikor az öreg fizikatanár gúnyosan a fiúk felé szólt.

- Mr Ethan. Ha így ráér társalogni, akkor biztosan már kívülről fújja a tananyagot. Gyerünk, jöjjön ki! Magáé a lehetőség!

A felszólításnak még az öntörvényű herceg is kénytelen volt eleget tenni. Komótosan kisétált a táblához, egy közel sem őszinte mosoly kíséretében átvette a krétát a tanártól, majd, mintha csak összeadni és kivonni kéne, tökéletesen megoldotta a táblára felírt feladatot. Emma döbbenten süllyedt székébe, majd megbökte Miát.

- Azt nem mondtad, hogy ilyen penge fizikából!

- Ja, ő szinte mindenből jó. Főleg a reál tárgyakból – válaszolta a lány mintegy félvállról, aminek következtében Emma tényleg kezdte magát ostobának érezni a fiú mellett.

Talán ekkor utálta meg Williamet? Vagy amikor óra után összeszólalkoztak? Willnek ugyanis megint sikerült legázolni Emmát, most épp a táskájával. A lány ilyen gonosz és lenéző tekintetet még életében nem látott, mint ahogy a fiú meredt rá. Ettől végleg betelt a pohár.

- Mit képzelsz magadról? Azt hiszed tiéd a világ? Talán egy kis udvariasságot! – kezdett bele erélyesen, majd a végére kissé talán elhalkult, mert egyszerűen képtelen volt állni Will tekintetét. Bizonyára itt rontotta el, mert ellenfele az arcába nevetett, majd elfordult. Emmának nem is kellett több, kezével félrerántotta a fiú vállát, amitől az ismét szembekerült vele.

- Hallottam miről beszéltetek órán – támadt rá dühösen Emma, majd egy pillanatra Bradleyre tévedt tekintete, aki mindeközben folyamatosan vigyorgott. Williamen pedig egy villanásnyi ideig mintha döbbenet látszott volna, de azonnal leplezte is, és megint teljes nyugalom ült ki arcára.

Ekkor már mindenki tódult volna kifelé a teremből, lökdösődtek, majd egy hirtelen mozdulattal Williamet egyenesen Emmának lökték, és elvonultak mellettük. Az a pár pillanat, ameddig így egymásnak nyomva kellett állniuk egy örökkévalóágnak tűnt. Mintha az idő lelassult volna. Emmának szinte a szívverése is leállt. Will egyenesen a szemébe nézett. A lány érezte, hogy a fiú viszont pont ellenkezőképp reagál, és a szíve egyre hevesebben dobog. Emma Spencer határozottan valamilyen különös erőt érzett maguk körül. Nem tudta mi az, de nem volt képes kiszakadni belőle, és úgy tűnt, a fiú sem. Csak álltak egymással szemben szótlanul. Elsőként Bradley kapcsolt, aki már nem nevetett. Arcán ijedt rémület volt, és gyorsan elrántotta barátját Emmától, majd szinte vonszolta kifelé a teremből. Miss Spencer még ennyit hallott:

- Ez meg mi volt? Szerencséd, hogy nem látta meg senki!

- De mit? – kérdezett vissza kissé talán kómás hangon William.

- Hát a levegőt körülöttetek! Mintha világítottatok volna!

 

 

Emma egyszerűen nem tudta hová tenni az eseményeket. Fogalma sem volt, miről beszélt Bradley. Milyen fény? Az tény, hogy érzett valami különöset, de fényt nem látott. És William végülis nem mondott semmit, nem is próbálta megvédeni magát a vádakkal szemben. A legrosszabb pedig az volt, hogy Emmát teljesen felkavarta a fiú tekintete, aki az eset óta látványosan kerülte. Boldogságot érzett, akárhányszor csak eszébe jutott az a pillanat. De aztán gyorsan elhessegette. El kellett felejtenie, hiszen William Ethan iránt nem érezhetett semmit, és ezt a fiú is világosan kinyilvánította. Ezért utálta hát meg Emma Williamet. Ha nem szerethette, hát gyűlölte…

Súgó Még nincs hozzászólás.